Minőségi oktatás, minőségi környezetben
Teljesen megújult a jászfényszarui Nagy iskola, amelyben a héten a diákok elkezdhették az új tanévet.
Rékasi Károly: „élvezem Barta Zsolt szerepét”
Kifogástalan alak, sportos, egészséges életmód. A népszerű színész házaspár, Rékasi Károly és Détár Enikő ezekre is odafigyel a sok munka mellett. Nem véletlenül vettek részt egy egészségügyi szűrést népszerűsítő rendezvényen Szolnokon a megyénkben született művészek.
Nyári fejlesztő foglakozások Jászapátin
A jászapáti általános és alapfokú művészéti iskola két dolgozója különös vállalkozásba fogott, amikor a tanulmányaikban lemaradó tanulókkal a nyáron is foglalkozott.
Negyven év után újra lesz bölcsőde Nagykörűben
Közel nyolcvan millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert Nagykörű egy bölcsőde építésére és teljes berendezésére.
A feleség nehezen fogadja az új szerzeményeket
Az augusztus 20-ai ünnepségen vette át a Kenderesért Emlékérmet Király László, néprajzi gyűjtő.
Átmozgató délutánt terveznek
Jászberényben szeptember közepén a Déryné Művelődési Központ szervezésében ismét megtartják az autómentes napot, ugyanakkor a szokásos programok mellett (ügyességi versenyek, előadások, vetélkedők, bemutatók) bővítik is a kínálatot.
Miután új vesét kapott, nagyot változott vele a világ
Hatodik alkalommal rendezték meg az Európai Transzplantáltak és Dializáltak Játékát Dublin-ban, ahol negyven magyarországi versenyző is részt vett. Czakóné Szabó Mária kengyeli lakos, aki 2006-ban veseátültetésen esett át, először járt a versenyen.
Rendhagyó parkolás - Trabant az árokban
A parkolás rendhagyó módját választotta egy Trabant sofőrje pénteken éjszaka a szolnoki Üteg utcában.
Másodszor rendezték meg a Jeddi Farm Kupát
Második alkalommal szervezték meg Jászárokszálláson a Jeddi Farm Kupát.
Az ön szomszédja is lehet a Nyugat-nílusi lázas beteg
Ez évben augusztus 31-én diagnosztizálták az első három nyugat-nílusi láz megbetegedést az OEK Virális Zoonózisok Referencia-laboratóriumában — írta az Országos Epidemiológiai Központ a honlapján.
Tekintse meg a nap videóit!
Itt megtekintheti a civil nap és a méhész nap videóit.
Nem bírt egymással a két csapat
A labdarúgó NB I. őszi idénnyitójáról elhalasztott meccset pótolták szombaton délután Szolnokon. Az újonc MÁV FC a szombathelyi Haladás együttesét fogadta a Tiszaligeti Stadionban.
Megyei II. osztály: döntetlen a mezőtúri rangadón
A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokságban pontosztozkodással végződött a mezőtúri rangadó.
Megyei I. osztály: három vendégsiker szombaton
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban az újonc Szajol kiütötte a csépát szombaton délután.
Kikapott a Jászberény
Nem tudta megismételni két héttel ezelőtti jó játékát a Jászberény NB III-as labdarúgó csapata, s ezúttal vereséget szenvedett
Nyert és továbbra is élen a MÁV II.
A labdarúgó NB III. Alföld-csoportjának negyedik fordulójában is nyerni tudott a kis-MÁV, így őrzi első helyét a táblázaton.
Meghaltok cigányok, állt a házon, kigyulladt a melléképület
Jászapátin az Oláh család egyértelműen azt gondolja, hogy házukat szánt
szándékkal felgyújtották, mégpedig azért, mert cigányok. A rendőrség
megkezdte a vizsgálatot, hogy a tűzeset és a családi ház falán megjelent
fenyegető felirat között van-e összefüggés.
Fizetniük kell, ha dolgozni akarnak
Egy megyénkben több évtizede dolgozó háziorvos nem folytathatja munkáját, mert a továbbképzéseken nem gyűjtött elég pontot. Kötelező jellegüket nem veszítették el a tanfolyamok. Viszont míg azokat korábban a munkáltatók fizették, ma már a szakembereknek kell arra áldozniuk a saját zsebükből, szabadságuk terhére.
Kigyulladt a cigányok lakta ház - fenyegető felirat a falon
A tűzvizsgáló nem zárta ki az idegenkezűséget, annál a tűzesetnél, amely pénteken délután történt Jászapátiban.
Megújul a Morgó Kisújszálláson
Javában tart a kisújszállási Néprajzi Kiállítóterem iskolabarát fejlesztése.


