Névjegy

- Szalay Ferenc, 55 éves
- Testnevelő, kosárlabda szakedző, tanulmányait az Testnevelési Egyetemen végezte.
- Nős, felesége Judit
- Két gyermekük van: Ferenc és Virág
- Szolnok polgármestere
- A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke
- A Fidesz szolnoki elnöke, országgyűlési képviselő

Belépés

Navigáció

Linkek

Komolyan veszik a barátságos meccset vízilabdázóink

Németországgal vív cseppet sem barátságosnak ígérkező felkészülési mérkőzést a magyar vízilabda válogatott. Az olimpiai címvédő magyar csapat néhány napja Olaszországban 15 év után szenvedett vereséget a németektől, így alighanem fűti Kemény Déneséket a visszavágás vágya.

Országszerte egyedülállóan Szolnokon saját medencéjük van a vízilabdázóknak, ez is mutatja, mennyire jók a sportág kilátásai Szolnokon - mondta a mérkőzés beharangozó sajtótájékoztatóján az egykori szolnoki sikeredző, a szövetség ellenőre, Babarczy Roland.

Szalay Ferenc szolnoki polgármester is kiemelte az új beruházást, a 33 méteres, téliesíthető medence megépítését. Itt játszák ugyanis csütörtökön délután 18 órától a vízilabdameccset. A sportág ünnepének is szánt eseményre több mint ezer szurkolót várnak a szervezők, akik mókás játékokkal, koncerttel és éjszakai fürdőzéssel tehetik teljessé a napjukat a Tiszaligetben.

A Coop Hungary Zrt-vel közösen megrendezett eseményre a diákok ingyenesen mehetnek be. A felnőtteknek sem kell mélyen a zsebükbe nyúlniuk, hiszen mindössze 300 forintba kerülnek a jegyek.