Czomba Sándor szerint a munkának újra kell a becsület
Amíg az állás nélküli ember gondolkodóba esik, hogy a segélyezés helyett elvállaljon-e egy munkát, nem lesz érdemi változás a munkaerőpiacon - mondta Czomba Sándor, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár Szolnokon a városházán egy szakmai konferencián.
Bemutatkoztak a jelöltek
Bemutatta a 2010. évi önkormányzati választáson induló képviselőjelölteket Szalay Ferenc a Fidesz Magyar Polgári Szövetség szolnoki polgármesterjelöltje.
A lakók kérték, a képviselő és az egyesület segített
Hosszú évek alatt temérdek hulladék gyűlt ösze az egyik Bartók Béla úti ház udvarán. A környék lakói panaszkodtak az emiatt elszaporodó rágcsálókra, s kérték a terület képviselőjét, Ferenczné Teleky Évát, segítsen felszámolni az utca szégyenfoltját.
Kopogtatás a Széchényi lakótelepen
Szalay Ferenc polgármesterjelölt vezetésével zajlik a kopogtatócédulák gyűjtése a Széchényi lakótelepen is.
A honvédség biztos bázisa a szolnoki
Szolnok helyőrség és az itt szolgáló alakulatok jövője biztos. Jelentette ki szolnoki látogatásán a honvédelmi miniszter. Hende Csaba példaértékűnek nevezte a város és a honvédség között kialakult együttműködést is.
Indul az őszi egészségügyi szűrővizsgálat
Országszerte egyedülálló az az egészségügyi szűrőprogram, mely immár négy esztendeje segíti a szolnoki polgárokat.
Mága Zoltán lett Szolnok város díszpolgára
Mága Zoltán világhírű hegedűművész lett Szolnok város díszpolgára.
Ennél jobb reklámot elképzelni sem lehet Szolnoknak
A nemzetközi ökölvívó szövetség júliusban, Marokkóban megtartott végrehajtó bizottsági ülésén döntött arról, hogy 2011-ben Magyarország adhat otthont a junior Európa-bajnokságnak. Azóta kiderült, a kontinensvetélkedő házigazdája Szolnok lesz.
Kopjafa készült a Kertvárosnak
A kertvárosi településrész jelképénk számító kopjafát készíttetett dr. Nemes András önkormányzati képviselő.
Lakossági Fórum a Tallin városrészben
Szalay Ferenc polgármester Tóta Áron képviselővel lakossági fórumon ismertette az elmúlt négy évben történt fejlesztéseket, ill. az elkövetkezendő időszak feladatait.
Irodát nyitott a Fundamenta Szolnokon
Átadták a Fundamenta-Lakáskassza Kft. új regonális irodáját. Mint a megnyitó ünnepségen elhangzott, a cég beruházása szervesen illeszkedik a Szolnok Épül programhoz. Az irodát Szalay Ferenc polgármester avatta föl.
Megnyitotta az évadot a Szigligeti társulata
A napokban átadott Szín-Mű-Helyben, vagy közkeletűbb nevén a felújíott szobaszínházban tartotta évadnyitó társulati ülését a Szolnoki Szigligeti Színház. Balázs Péter színigazgató szerint újra mozgalmas évad elé néz a vidék egyk leglátogatottabb színháza.
Roma közösségi nap a Hangya úton
Első alkalommal rendeztek roma közösségi napot a Tücsök és Hangya úton.
Szép kor az időskor
A szolnoki Te+Én Nyugdíjas Klub szombaton tartotta a már hagyományosnak mondható kerti partiját. Az idei rendezvényre is több megyebeli klub kapott meghívást.
Címzetes főjegyző a szolnoki hivatal élén
Szalay Ferenc polgármester adta át ünnepélyesen dr. Szakali Erzsébet szolnoki jegyzőnek azt az okmányt, mely a címzetes főjegyzői cím adományozásáról szól.
Szolnok junior ökölvívó EB-t rendezhet!
Tegnap este döntött a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség, hogy Szolnok kapja a jövő évi ifjúsági Európa Bajnokság rendezési jogát.
Törvény lehet Szalay Ferenc terveiből
Szolnok polgármestere hosszú évek óta küzd az iskolás fiatalok egészségének javításáért.


